Ez a hét is eltelt, juhé.

Tegnap megkaptam a várva-várt telefonhívást, hát kérem, munka ajánlat van.Minden nagyon gromek, kár, hogy csak 2 hónap múlva lesz aktuális. Hát ez van.

Csodálatos vendéglátója voltam, csütörtök-pénteken egy kedves vidéki leányzónak és 9hónapos kisbabájának.Nyár közepén ismertem meg őket, saját kölkömmel voltunk szabadságon az egyik közeli kórházban.4 napot töltöttünk együtt kedves anyukával, mindenhova követett, hát beszélgettünk sokat.Majd szépen elköszöntünk, úgy egy hónapig nem hallottam felőlük.Csütörtök reggel kaptam egy telefont, hogy akkor most meglátogatnának, ugye nem baj(mert mi olyan jól összebarátkoztunk).Én persze vadbarom módjára, mondtam, hogy persze jöjjenek, semmi gond.Megérkeztek, és eljött a pokol.Jöttek a kérdések, van-é olyan ruhám amit nem hordok, az sem baj ha ágyneműm van, az is jó. Felesleges játék van-é raktáron.A főztöm nem volt jó, azt pont nem eszi meg (bár telefonon direkt megkérdeztem, hogy megfelel-e, akkor még szerette) jó, sütöttem palacsintát, na azt befalta, meg a sok kóla, majd a nap további részében mirelit húsért és krumpliért reklamált nekem a kishölgy, sajnos napközben nem igen tudtam ezt beszerezni, azért este 7órakor még lefurikáztunk lecsóba, nehogy éhen haljon szegény teremtés.2 órán keresztül ráncigáltuk szegény gyerekét jobbra-balra az áruházban,megvettünk mindent ami kellett neki,plusz az idő nagy része azzal ment el, hogy az általam készített, fényképeket, ki kellett nyomtatni a kisfiáról, mivel még SOHA(!) nem készült róla kép... majd hazaérve elkészítettem az áhított ételét.Miután sikeresen elaludt a gyermek, még órákon keresztül hallgatnom kellett, a néhol furcsa, történeteit a párkapcsolatáról, akinek egyébként nem mondhatja el, hogy hozzánk jött látogatóba (??), mert még balhé lenne belőle.juj.Nagy nehezen elmenekültem a fürdőszobámba és megmostam hab testem, persze a hölgyeménynek is készítettem ki törölközőt és alvós ruhát(ugye nem kell mondanom, hogy egy bugyit sem hozott magával, érdekes),mire elkészültem ő már a gyerek mellett aludt abban a ruhában, amiben 5 órán keresztül utazott napközben és amihez hozzáizzadt a gyermek is a kengurujával.Á mondom nem gond, elfáradt szegényke, hátha majd reggel, no reggel sem jutott eszébe tisztálkodni, a zsíros hajával már ki lehetett volna sütni azt az átkozott krumplit, amit reggel 10 órakor is kihisztizett magának. Ekkor már nagyon vágytam arra, hogy végre eltűnjenek az életemből.Végül, tegnap dél körül sikerült megszabadulnom tőlük.Kérdés, leviszem-e a buszig kocsival.Ó hogyne (csak menj), buszmegállónál, vigyem már el a legközelebbi csatlakozásig Budára, jólvan mondom persze, semmi gond, úgyis jön vendégem, majd összeszedem legalább ott.Budán kitalálta, hogy esetleg átvihetném Óbudára, aztán ha oda elviszem akkor már az a 150km mi lett volna már, ahol lakik.Eszem ágában sem volt elvinni sehova, felcsaptam az első buszra, hagy menjen, isten hírével, mosolyogtam utána, még integettem (!!) is.

Na ilyet soha többet...